Julian Sorell Huxley: Madarak
Sokunknak a madár csak tollas ének,
az örömünk zeng föl a lomb alól,
a röpke szárnyból lelkünk vágya szól,
jelkép, szabadság az ember szívének.
Vagy észrevesszük, hogy mindegyikének
más élete van, és mozog, dalol,
aki szereti őket, tudja jól,
hogy valamennyien külön egyének.
De annak, ki a mélyükbe néz le,
ők a hatalmas Élet csonka része,
mely tiszta fényt keresve lassan árad.
Nincs bennük ábránd, gondolat, se bánat,
az égbolt szárnyas érzelmei ők,
örök Jelenbe örök repülők.
(Ford.: Kosztolányi Dezső)
|
